Better than sex – angol nyelvű musical a Pinceszínházban!

In: Kapcsolódj ki|Programajánló|Színház, Mozi

1 szept 2010

Better than sex – Jobb, mint a szex!
(A hatalom szexivé tesz!)

angol nyelvű musical

Kivételes színházi eseményre kerül sor a Pinceszínházban szeptemberben. A Pinceszínház meghívására Magyarországra látogat egy nemrég bemutatott sikeres londoni musical az eredeti angol szereposztással. Mindez attól lesz kivételes, hogy ez a produkció magyar alkotók és egy magyar rendező munkája. A Színművészeti Egyetem felkérésére írta a három magyar szerző a musicalt 2008-ban. A sikeren felbuzdulva kezükbe vették sorsukat, és elkészítették a kibővített nagyszínpadi angol változatot és egy év megfeszített munkája nyomán a londoni Courtyard színház színpadán bemutatásra került a Better than Sex című musical komédia.

Fekete Linda tavaly végezett a Színművészeti Egyetemen, ahol a darab első változatában nagy sikert aratott. Később a magyar nagyközönség a Casting Minden című filmben ismerhette meg. Az angol változat rendezőjének meghívására Londonba repült, hogy az angol stábbal dolgozzon és próbáljon, hogy a magyarországi előadásokon eljátssza az eredeti szerepét, most angolul.
***

Készüljön föl a nagy leleplezésre! Anglia történelmének legmocskosabb összeesküvéséről, a Puskaporos merényletről rántjuk le a leplet!

Az ál-dokumentum musical féligazságokból és kitalációkból szőtt, vádaskodásokkal ízesített, zenével, kiszivárogtatásokkal és erotikával fűszerezett politikai felforgatás.
Mikor Jakab skót király elnyeré Anglia trónját is, szembesülnie kell az angolok gyűlöletével és Lordok házának makacs ellenállásával. A skót király határtalan költekezése miatt a kassza üres, de a Parlament hajthatatlan: nem ad pénzt. Ekkor Jakab és hű titkos ügynöke és belső tanácsadója, Lady Domina fondorlatos cselt eszelnek ki: merényletet terveznek a király ellen és így felébresztik a nép sajnálatát, de ami ennél is fontosabb, jó ürügyet találnak arra, hogy a királyellenes nagyurakat a Towerba vethessék.

Lady Dominának és Jakab királynak nem elég, hogy a merényletet Guy Fawkesra, az olasz bevándorló kommunistára kenik, de felbujtónak állítják be a velejéig konzervatív Lord Mammont, a király legerősebb ellenfelét, aki épp arra készül, hogy kincstárnokká választatja magát másnap, így téve lehetetlenné a király helyzetét. Domina partira hívja Lord Mammont és Camparitól folyton bódult nejét londoni házába, ahol hű szolgái, Servina – a bérgyilkos cselédlány – és Butler – a hamiskártyás szolga – gondoskodnak róla, hogy a házat ne hagyják el az este, és a merénylet másnapján alibi nélkül álljanak vádlóik elé.

Minden a tervek szerint halad, míg föl nem bukkan Hootie van Ficken, az import német kurtizán és végül Shylock, a csődbement uzsorás.

Better than sex – Jobb, mint a szex

A hatalom szexivé tesz

Zene: Bella Máté

Dalszöveg: Galambos Attila

Szövegkönyv: Suda Balázs Róbert

Az angol változatot készítette Jason Charles, E P Crammes & Fekete György

SZEREPOSZTÁS

Servina – Barbara Zemper

Butler – Duncan Wilkins

Lady Mammon / Hootie – Fekete Linda

Lord Mammon / Shylock – Colin Appleby

Jakab király – Timi Charles-Fadipe

Lady Domina – Adam Ganne

Zenei vezető: Jasmine Kosunen

Hangszerelés: Demeter György

Koreográfia: Shih-Huang (Sabrina) Hsu

Díszlet: Nyári Dávid

Jelmez: Rachael Ivancic

Fény és vetítés: Pálfi Viktor

Külön köszönet Papp Janónak

Produkciós fotó: Hermano Silva

Design: Pálfi Balázs

Rendezte: Suda Balázs Róbert

Producer: Zubornyák Zoltán

A produkció hivatalos weboldala: www.betterthansexmusical.co.uk


Eredeti bemutató:

Courtyard Theatre, London, Egyesült Királyság, 2010. augusztus 3.

Magyarországi előadások:


Pinceszínház

(1093 Budapest, Török Pál u. 3.)


2010. szeptember 17., 18., 19. este 8 óra

A program aloldala a kapcsolodj.be-n

Comment Form